Napozó krém

Címkék: nap krém napozó

2010.07.05. 15:15

Véget értek az esős napok, eljött a kánikula ideje. Akik irodában dolgoznak, azoknak viszonylag könnyű dolguk van, kivéve azoknak akiknek nincsen klímájuk, és minden nap úsznak a vízben. Azt hinnénk nincs rosszabb, mint egy irodában izzadni minden hétköznap, pedig megnyugodhattok, van akinek sokkal rosszabb.

Napozó csajok

 

 

 

 

 

 

 

 

Napozó krém szükséges nap, mint nap a munkások számára, akik nap mint nap dolgoznak az utakon, és aszfaltoznak olyan gépekkel, amelyek olyan hőt bocsátanak ki, hogy körülbelül 50 fokban kell dolgozniuk délelőttől délutánig. Még napozó krémmel is a legtöbb híradó azt mondogatja, hogy 11 és 15 óra között semmiképp ne menjünk napra, mert ekkor a legerősebb a napfény, és ebben az időperiódusban támadják legjobban bőrünket az UV-sugarak. A legtöbb útépítőnek, és aszfaltozónak azonban kötelező ekkor dolgozni, és egyáltalán nem használ némelyikük napozó krémet, hiszitek vagy sem, ez egy életveszélyes életmód...

 

 

 

 

 

 

 

Milyen a jó napozó krém? A napozó krémekre egy mértékegység jellemző, hogy milyen erősen véd a napsugaraktól maga a krém, ez pedig a jólismert faktor. Ha egzotikus helyre utaztok, akkor mindenképp egy magasabb faktorszámú napozó krémet csomagoljatok be (pl. Görögország, Olaszország, stb.), különösen akkor, ha tengerparti apartmanba foglaltok helyet. Az UV sugarak nem csak a bőr felületére veszélyesek, hanem idővel áthatolnak a bőr felületén egészen a DNS-ig. Látogassatok el a közeli boltba, és szerezzetek be minél hamarabb valami jó minőségű napozó krémet, és tudom hogy nehéz... de lehetőleg kerüljétek a napot délután 3-ig a saját érdeketekben :)

A bejegyzés trackback címe:

https://egeszseg-gyogyaszat.blog.hu/api/trackback/id/tr192131070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása